A befektetés-ösztönzés terén kitűzött célunk az információs egyablak működtetése is, mely leegyszerűsíti a külföldiek tájékozódását, a befektetési lehetőségeket illetően, és felgyorsítja a potenciális befektetők döntési folyamatait.
Segítő, tájékoztató, kapcsolatépítő, problémamegoldó szerepet játszunk a befektetés minden fázisában – a döntést megelőzően, majd azután a projekt előkészítése és megvalósítása, majd nyomon követése során. Ez a segítség kiterjed akár a különféle szakhatósági és egyéb engedélyek beszerzésére is.
Az információs egyablakot idén tovább bővítettük projektmenedzselési és támogatási egyablak funkciókkal is, hiszen ma már mi kezeljük az egyedi kormánydöntéssel adható támogatásokat is, így ma már a befektetők nem csak tájékozódhatnak nálunk az elérhető támogatásokról, hanem a támogatási kérelem benyújtásában is segítséget nyújtunk egészen a Gazdasági Kabinet döntéséig.
A REevolutio Budapest rendezvényhez védnöki szerepkörben és a befektetések és szolgáltatások témablokkban jelenik meg önálló konferenciával. Mit jelent Önnek ez a rendezvény és miben látják előnyét a REevolution való részvételnek, hiszen Önök nem fejlesztési befektetői tőke, hanem működő tőke bevonásával foglalkoznak.
R. Gy.: Az ITDH a GKM-et képviselve a rendezvény erkölcsi és legitimációs támogatója. Mint a magyarországi befektetési piac legjelentősebb állami szereplőjeként, szakmailag messzemenően egyetértünk a rendezvény létrejöttével, a kelet- és dél-európai fókuszú ingatlanfejlesztési- és beruházási projektkiállítás és szakkonferencia Budapestre történő megtelepítésével.
Bár az ITDH nem foglakozik ingatlanfejlesztéssel, azonban a befektetés-ösztönzési feladatunk ellátásánál sok esetben egészítjük ki – a befektetői elvárásoknak megfelelve - befektetési ajánlatunkat ipari-, irodai- vagy éppen lakóingatlanokkal. A szakmai határok átfedéseket mutatnak, nekünk tájékozottnak kell lennünk ezen a területen is. Ezek a kiállítások az ITDH részére lehetőséget adnak egyrészről információk szerzésére, másrészről a szolgáltatásaink megismertetésére, befektetői kapcsolatok létrehozására. Ezért is veszünk részt a szakmai körökben rangosnak számító hasonló nemzetközi rendezvényeken, mint a MIPIM Cannes-ban, illetve az EXPO REAL Münchenben.
A Reevolutio Budapest sikeres megvalósítását intézményünk azzal segíti, hogy az egyik szakmai rendezvényünket a CityInvest programunkat, ahol a magyar városok mutatják be befektetési lehetőségeiket, beillesztjük a „Befektetések és szolgáltatások” témablokkba. Részt veszünk még egy napjainkban nagyon aktuálissá vált témával ugyanebben a blokkban, ebben a magyar tőkekihelyezés lehetőségeit és az ITDH támogatási formáit mutatjuk be.
Miért ajánlaná a REevolutio Budapestet egy projektgazdának és miért egy befektetőnek, fejlesztőnek?
R. Gy.: Az ilyen típusú rendezvények átfogó információt mutatnak a térség ingatlanpiaci helyzetéről, fejlődési irányairól, és a kínálatról. Ez az egyik oldal. A keresleti oldalon a piac azon szereplői vannak, akik üzleti érdekeltségüknek megfelelően az adott térség fejlődésében, fejlesztésében kívánnak részt venni. Sok esetben olyanok is, akik a kínálati oldalon is szerepelnek. Az ITDH a piacon a két oldal optimális egymásra találását segíti elő. Tehát mi mindkét oldal szereplőinek ajánljuk a budapesti REevolutio rendezvényen történő részvételt, hogy a kelet- és dél-európai befektetési és ingatlanfejlesztési lehetőségekből részesülhessenek.
A térség- és településfejlesztés milyen helyet foglal el az ITDH tevékenységének céljai között?
R. Gy.: Igyekszünk kiemelten figyelni a térség- és településfejlesztésre, hiszen a magyarországi helyszínek fejlődésével az értékesíthetőségi és tőkevonzási képesség is javul, ami alapja befektetési tevékenységünknek. A régióközpontokban kollégáim – az adott terület kíváló ismerői – rendszeresen konzultálnak a térség- és településfejlesztési szakemberekkel, hogy a befektetői, gazdasági szempontok is érvényesüljenek egy-egy fejlesztés kapcsán.
Milyen tendenciát látnak a külföldi befektetői érdeklődésében Magyarországot tekintve? Milyen versenyelőnnyel rendelkezünk a környező országokhoz képest, mit érdemes felmutatnunk a befektetői tőke megnyerése érdekében?
R.Gy.: Magyarország versenyképessége vitathatatlan a nagyobb hozzáadott értékű ágazatokban. E befektetési ágazatok a logisztika–disztribúció, elsősorban az EU, a kelet-európai és balkáni piacok felé; a K+F, elsősorban a közös kutatási (elsősorban biotechnológiai) bázisok létrehozásában; valamint az elektronika, illetve autóipar.
Hazánk tehát elsősorban logisztikai és egyéb vállalati szolgáltatási központként, valamint kutatás-fejlesztési bázisként kínál versenyképes feltételeket a közép-kelet-európai üzleti tevékenységet tervező külföldi befektetők számára.
Már ma is jelentős vállalati és egyetemi K+F-kapacitások épültek ki országszerte, és Magyarország büszkélkedhet a térségben a következőkkel:
1. a GDP legnagyobb részét mi költjük a felsőoktatásra (2002-ben: Magyarország – 1,26%, Csehország – 0,88%, Szlovákia – 0,88%, Lengyelország – 1,09%)
2. a teljes munkaerő legnagyobb százalékát foglalkoztatja a kutatás-fejlesztési szektor (2002-ben: Magyarország – 1,26%, Csehország – 1,13%, Szlovákia – 1,00%, Lengyelország – 0,89%)
3. nálunk a legmagasabb az egy főre jutó szabadalmak száma (2002-ben a USPTO által megadott szabadalmak száma egymillió lakosra vetítve: Magyarország – 4,91, Csehország – 3,85, Szlovákia – 1,90, Lengyelország – 0,43).
Visszatérve az ITDH-hoz: A régión kívüli és régión belüli országok hasonló befektetés és gazdaság ösztönző szervezeteivel milyen együttműködést alakított ki az ITDH és milyen alapokon nyugszanak ezen kapcsolatok?
R. Gy.: Ügyfeleink, partnereink a gazdasági élet szereplői, a legkisebb cégektől a legnagyobbakig, legyen szó hazai vagy külföldi vállalatokról. Kapcsolatban állunk és együttműködünk a magyarországi és külföldi szakszövetségekkel, kamarákkal, gazdaságfejlesztésen dolgozó szervezetekkel, az ITDH-hez hasonló feladatokat ellátó társszervezetekkel. A nagykövetségek részeként működő Külgazdasági Szolgálatban dolgozó kollegáink által egy-egy adott ország diplomáciai testületeivel is élő kapcsolataink vannak.
Természetesen más országokban is léteznek az ITDH-hez hasonló befektetés-ösztönzéssel és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó szervezetek. Jellemzően a fejlett országok rendelkeznek ilyen szervezetekkel, a felzárkózó országok jellemzően most alapítják ilyen feladatokat ellátó szervezeteiket.
A különbség e nemzeti szervezetek között „csupán” annyi, hogy van, ahol e feladatok különválnak, így két külön szervezet látja el a feladatokat és vannak olyanok – ilyen az ITDH is – ahol a két feladatot egy ügynökség végzi.
A befektetés-ösztönzéssel foglalkozó nemzeti ügynökségeket – összesen 186 ügynökséget, 147 országból – tömöríti a WAIPA, a befektetés-ösztönzési ügynökségek nemzetközi szervezete, melynek célja fejleszteni az együttműködést a nemzeti ügynökségek között regionális és globális szinten egyaránt, javítani az információáramlást a tagok között, segíteni a külföldi működőtőke-áramlást, ösztönözni az országok és régiók tapasztalatcseréjét valamint konkrét technikai segítséget, képzési lehetőséget nyújtani.
Az együttműködés nyilvánvaló, hiszen a befektetési (és kereskedelemfejlesztési) ügynökségek természetes partnerei egymásnak, hiszen a tőkekihelyezések tekintetében is eljáró szervezetek, mindkét oldalról támogatják a működőtőke globális áramlását.
A WAIPA-nak egyébként elnökségi tagja és egyben a Közép-Kelet Európai régió igazgatója is vagyok 2006. márciusa óta.
* FDI
Foreign Direct Investment, közvetlen külföldi tőkebefektetés